ELTE Sikerek - Meghívó

Meghívó, ELTE Sikerek

Szeretettel hívjuk a tavasszal nagy érdeklődéssel indult ELTE Sikerek előadássorozatra, melynek nyitóelőadója Lovász László volt, majd Tölgyessy Péter és Persányi Miklós következett.

Következő előadásunkat Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó - ugyancsak ELTE alumnus - tartja.

A sorozat védnökei: Borhy László rektor, Scheuer Gyula kancellár, Berend T. Iván korábbi MTA elnök (tiszteletbeli védnök) és Hudecz Ferenc korábbi rektor (fővédnök). Tovább... ELTE Sikerek - Meghívó

SUSCO Budapest 2017 Részvételi felhívás

Az Antall József Tudásközpont Fenntartható Fejlődés Irodája 2017. október 26-án immáron negyedik alkalommal rendezi meg SUSCO Budapest 2017 – „The Global Energy Landscape” nevű nemzetközi fenntartható fejlődési konferenciáját, melyre szeretettel várjuk a felsőoktatási hallgatókat. A konferencia délelőtti workshop szekciója kimondottan főiskolai, egyetemi hallgatók számára kerül megrendezésre. Mindkét program a jövő energiaellátásával, annak technológiai és szabályozási kérdéseivel foglalkozik. A konferencián olyan neves előadók vesznek részt, mint Tovább... SUSCO Budapest 2017 Részvételi felhívás

Pályázati felhívás az MNB kiválósági ösztöndíjra

Pályázati felhívás az MNB kiválósági ösztöndíjra

 

A Magyar Nemzeti Bank és az Eötvös Loránd Tudományegyetem között létrejött megállapodás alapján a 2017/2018. tanévben MNB kiválósági ösztöndíjban részesülhet Tovább... Pályázati felhívás az MNB kiválósági ösztöndíjra

Oldalak